Története

Felsőerek- szállás Kalocsa tartozéka településeként jött létre. Elnevezése az égtáji elhelyezkedés alapján történt, s így lett „felső”. A tájat ebben az időben jellemző több kis vízéről kapta az erek jelzőt, a szállás szót, pedig a pusztai település okán használják. (ez pusztára épített épület csoportot jelentett) Különleges települési forma volt ez, ami később faluvá nőtte ki magát. A középkortól 1945-ig Pest-Pilis-Solt vármegyéhez tartozott. A település vizekkel szabdalt vidék volt a Duna árterében, Kalocsától 20, Dunapatajtól 11, Szelidi tótól 6,5 km.-re van.

Az első írásos feljegyzés, János kalocsai érsek a Fyntha családnak adományozta 11 helységből álló sármegye falvaiban, szerepel Erek neve. 1483-ban konkrétan megjelenik az „Ereki Sulyok” család, szintén egy adományozó levélben. A török kori adó összeírások is adnak tudósítást az itt élőkről. A lakosság ebben az időben állandó zaklatásnak volt kitéve és kénytelen volt elbújni a török elől. A nádas, a mocsarak biztosították a túlélést. A török miután visszavonult Buda elfoglalása és kirablás után, megpróbált kincsekkel elbújnia nádasokban, de nem ismerte azokat, foglyokká váltak. A kincsek, pedig itt süllyedtek el a mocsarakban a rablóikkal együtt. (a helyi monda szerint) A lakosság nagy része elmenekült a török elöl más vidékekre, és miután a török kivonult az országból sem lett jobb a helyzet, mert Rákóczi hajdúi is végig rabolták a környéket.

1690-ben elhagyott helyként említik a vidéket. 1695-ös összeírás alapján már Pest megye pusztáinak jegyzékében ismét szerepel Erek neve. Csáki Imre kalocsai érsek /1710-1732/ elindította a népesség visszatelepítését. Erek, mint érseki birtok van nyilván tartva. A falvakban, szállásokban lassan visszaszivárogtak az emberek. Az adóösszeírások adnak újból hírt az emberekről. A családok, 15 évnél idősebb fiatalok, papok, diákok, és az újonnan betelepült emberek lettek nyilvántartásba véve.

Ezen mocsaras, zsombékos vidéken jelentős volt a halászat; az állattenyésztést a juh, sertés, szarvasmarha tette ki. Ekkor jelentősen növekszik az állatállomány, nagy kaszáló területeket birtokolnak, amelyek közös tulajdonban voltak. (Ma is osztatlan közös tulajdon)

Növénytermesztésben jelentős volt a len és a kender.

Ruháik nagy része ebből készült. Ahol lehetséges volt gabonát, kétszeres búzát termeltek. Ház körüli kertekben, vöröshagymát, fokhagymát, káposztát, lencsét, babot termeltek. A határ déli része kalocsai fennhatóság alatt volt, míg északi részét Pataj (ma Dunapataj) árendálta. Erek Patajhoz tartozott, majd 1728-ban már ismét érsekség pusztái között jelzik. 1760-as években már véglegesen kalocsaiak bérelték a pusztákat.

1766-ból ismerünk egy pontos írásos dézsmalajstromot, Ereken 33 kalocsai család birtokolt földet, karámot, istállót, fészert. Ezek felépítése alkalmassá vált nyári lakásra, ilyenkor bezárták a kalocsai házaikat, és kiköltöztek a szállásra. Később állandó lakhelyé váltak ezek az építmények, 1769-ben 4 család házat épített a magasabban fekvő helyeken.

Kalocsa zsúfolt déli pusztáiról azonban egyre több jobbágycsalád is áttelepült erre a vidékre. Ki kényszerből, ki a gyorsabb boldogulás reményében. Az 1830-as években már iskola is volt a településen, a pásztorház egyik szobájában, ahol vándortanító tanított. Ekkor már mintegy 150-en éltek a szállásokon. 1856-ban Felsőerek állandó tanítót kapott.

A Kalocsához tartozó szállások, így Felsőerek is, 1898-ben elváltak a várostól Szakmár közigazgatási központtal. Közben a lakosság száma kétszeresére nőtt, szükségessé vált egy iskola építése, ami 1883-ban el is készült. S közel hozzá fölállítottak egy Mária képet. Jeles társadalmi eseménye volt a kis településnek a torkosbucsú, amit Felsőereken minden és májusában, áldozócsütörtökök utáni vasárnapon tartottak. Ezen a napon látogatták meg egymást a környező szállásokon élő rokonok. Felsőerek első szervezett közössége a Gazdakör volt, amely 1908-ban alakult 85 taggal. Később alakult még Géptársaság, Legeltetőtársaság, sőt Önkéntes Tűzoltó Egyesület is.

1919-ben Felsőerek férfilakossága részt vett a proletárdiktatúra elleni első népfelkelésben; szakmári vörösőrség lefegyverzése után Kalocsán uralkodó kommunista hatalom megdöntésében.

1930-as évek elején a település központjában felépült a Gazdakör székháza (benne kapott helyet a kocsma és a bolt is), a tűzoltószertár, majd 1940-ben az új, korszerű iskola, tanítói lakással, és a tanteremmel egybeépített, vele összenyitható kápolna, a kis harangtoronnyal. Azóta minden hónap első vasárnapján itt mond misét a mindenkori keserűteleki plébános. (ma Keserűtelek Résztelekkel összevonva Újtelekként van nyilvántartva) Az iskolát 1948-ban államosították, amikor is 98 lakóháza és több mint 450 lakója volt Felsőereknek. Orvos, állatorvos, szülésznő és védőnő ennek ellenére sem volt a faluban. Az 1950-es évek a település életében jelentős változást hozott. A parasztságot sújtó politika következményeként megkezdődött a lakosság számának csökkenése. A súlyos adóterhek és beszolgáltatási kötelezettségek, a kuláküldözés, valamint az 1959-es, erőszakos módszerekkel történt téeszesítés hatására sokan hagyták el a mezőgazdaságot és menekültek az iparba.

Az utolsó „döfést” 1960-ban az kistelepüléseket leépíteni szándékozó településpolitika és központosítás következtében megszüntették az iskolában a felső tagozatot, majd 1970-ben, a körzetesítés nyomán az alsó négy osztály is Keserűtelekre került, mindez a szállás mesterséges elsorvasztásához vezetett. Az iskola felszámolásával párhuzamosan megkezdődött a gyerekes családok elvándorlása. Kevés kivételtől eltekintve csak az idősek maradtak hűségesek falujukhoz. A lakosság fokozatosan elöregedett és csökkenésnek indult.

2004-ben mindössze a szállás tősgyökeres lakóiból mindössze 32-en és 2010-re 9-en, 2014-re pedig 7-en élnek Felsőereken. A többi hasonló faluhoz képest itt többen vettek hétvégi- vagy üdülőházat, a település lakosságát a bevándorlás még napjainkban is 100 fő fölött tartja.

Forrás: www.wikipedia.org